Esztergomb

urhajos:

Advertisment of the Milwaukee Public Library

Advertisment of the Milwaukee Public Library

Link Régi idők disznóvágása - kiállítás Pilismaróton

Múlt héten nem sikerült összehozni az Olvasás 7 hete leckéjét, ezért most bepótolom a lemaradást.

Mi alapján értékelek egy könyvet?
A rám gyakorolt hatása alapján. Ritkán olvasok végig olyan könyvet, ami nem tetszik, vagy untat, ezért ritkán fordul elő olyan, hogy lepontozzak egy könyvet. Általában nem fontos szempont a könyv külalakja, de ha nagyon szép vagy nagyon ronda, az bizony befolyásolhatja az értékelést. A helyesírási hibák, elütések nagyon kijózanítóak, sokszor kirántanak a könyv hangulatából, ezért fél csillagot simán levonok, pedig igazából nem a mű hibája. Van erről a témáról egy topik a Molyon: Mi a csillagkódod?

Mi alapján választom ki a következő olvasmányom?
Amióta Moly tag vagyok (több mint 2 éve), általában a moly társak ajánlásai alapján, de korábban is kértem a környezetemet, javasoljon könyvet. Ha 14-15 évvel ezelőtt nem találkoztam volna Zsolttal, akkor valószínűleg kimaradt volna Dirk Gently Holisztikus irodája és a Dűne is. A Galaxis útikalauzt Szabolcs adta kölcsön 10 éve, a Csernobilt Levente javaslatára olvastam, és egyiket sem bántam meg. A választást elvileg könnyítené mostanság, hogy részt veszek Lobo várólista csökkentő játékában, tehát az előre elhatározott listához kellene tartanom magam, de nagyon fegyelmezetlen vagyok, a tavaly decemberben kiválasztott 12 könyvből eddig ötöt olvastam csak el, egyszerűen néha szembe jönnek kihagyhatatlan könyvek.

Ha a kedvenc írómmal/íróimmal készíthetnék interjút, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
Legszívesebben Karácsony Benővel beszélgetnék, de ez lehetetlen sajnos. Yann Martellel is szívesen meginnék egy teát, igazán kedves embernek tűnik. Egyszer kértem tőle egy képet, hogy a Wikipédiára feltehessem. Úgy véltem sokkal előnyösebbek azok a képek, amin rövidebb a haja, és ezt úgy emlékszem meg is írtam neki. Néhány hónappal később - amikor már el is felejtettem az egészet - írt, elnézést kért a késői válaszért, Ausztráliában volt egy irodalmi fesztiválon, és küldött egy képet, amit csak erre az alkalomra készített. Sosem jelent meg a Wikipédián, mert bár Yann visszaküldte az engedélyezésről szóló levelet, nem egészen abban a formában, ami kellett volna… Elég sokáig nyugodott a kép a levelesládám mélyén, úgyhogy most a Moly szerzői polcára felpakoltam.

A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése
A Molyt szívesen népszerűsítem, de mivel érdekelt is vagyok ebben, elég furán venné ki magát, ha a szolgáltatást dicsőíteném, ezért inkább a közösségről szólnék pár szót. A molyok kedvesek, jófejek, gyakran segítenek egymásnak. Történt például, hogy egyszer egy kórháznak könyveket gyűjtöttek, sokan ajánlottak fel könyveket és voltak akik vonattal hátizsákban vitték el a betegeknek az olvasnivalót.
Sok-sok kreatív tagunk van, a könyvjelzők az ő munkájukat dicsérik.

Mostanság egyik kedvenc eseményem a Daruhajtogatás: így fejezzük ki együttérzésünket a japán néppel. A két nappal ezelőtti számláláskor már 1836 molyok által hajtogatott daru képezte az állományt! :) Tegnap én is hajtogattam kettőt, és biztosan fogok is még egy párat.

A molyok összetartanak és figyelnek egymásra, könyveket kölcsönöznek egymásnak, és közös programokon találkoznak: vendégül látják a többieket otthonukban, városukban (vagy tárlatvezetéssel munkahelyükön ;)). Vagy olyan klassz eseményeket szerveznek, mint az Olvasás 7 hete.

#olvasás #moly.hu #könyv #japán

Link 1
Notes Arriving Somewhere - Litera | Az irodalmi portál

A vonatozásról. Átérzem. Átélem - sokszor.

#vonat

Text 2
Notes Én és az olvasás 2.

Az Olvasás 7 hete esemény 2. hetében járunk. Az első héten legalább 137 ember írt első könyv élményeiről.
Ezen a héten az alábbi kérdésekre keressük a választ: Könyvtár vagy könyvvásárlás? E-book vagy könyv? Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat? Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit?

A könyvtár intézményét remek dolognak tartom, annak ellenére, hogy nem sok könyvtárnak voltam tagja életemben, és jelenleg sem vagyok beiratkozva sehova. Egyelőre bőven van itthon olvasatlan könyv, mert amire nagyon fáj a fogam, azt előbb-utóbb - azért lehetőleg akciósan - megveszem, de nagyon is jól el tudom képzelni, hogy egyszer beiratkozom egy kedves kisváros kedves kis könyvtárába. Már csak azért is, mert most láttam a (még nem annyira kedves de már elég kicsi) városi könyvtár honlapján, hogy hangos könyveket is lehet kölcsönözni. Amúgy azokat a könyveket, amiket megvettem, de nem olyan jók, hogy megtartsam őket, eladom vagy elcserélem.
Egyelőre nincs e-book olvasóm, ha úgy alakul az életem, hogy újra sok időt kell vonatoznom, biztosan lesz. És ha lesz, igyekszem majd azokat a könyveket, amik tényleg érdekelnek meg is venni, vagy legalább azokat, amiket olvasás után úgy ítélek meg, hogy nem cserélném el őket.
Bár nem volt kérdés, a hangos könyvekre is kitérek: szerintem nagyon vonzó lehetőség, hogy valamilyen szükséges, de kevés koncentrációt igénylő vagy monoton munka (pl. kertészkedés) közben az ember valami élvezetes dolgot is művelhet. Egyelőre nem sok hangos könyvet ~~olvastam~~ hallgattam, de azt gondolom, egyszer a hangos könyvek ideje is eljön, ahogy valószínűleg az e-book olvasóé is.
Sorozatokat nem gyűjtök, sosem jutott eszembe, pedig a G. család polcán nagyon jól mutat például a Betörő sorozat. Viszont - nem a sorozat volta miatt, hanem mert jó - egyszer szándékozom Terry Pratthchet még hiányzó korongvilág könyveit beszerezni.
A könyvek rendezgetése már / még folyamatban, az az elképzelésem, hogy egyszer az alábbi témánként, szerző szerint ABC sorrendben sorakoznak majd a polcokon a könyvek (és ha már képzelegni ér, elképzelem azt is, hogy a jövőben a könyvek taszítani fogják a port, vagy legalábbis egyik-másik képes lesz törölgetni):

    * irodalom (szép- és nem olyan szépirodalom együtt), ezen belül is külön a magyar és a külföldi szerzők
    * versek
    * szakkönyvek és “okos könyvek” (ismeretterjesztő könyvek, pszichológia, gazdaság, informatika stb.)
    * gyerekkönyvek, mesekönyvek
    * művészet és albumok,
    * útikönyvek,
    * nyelvkönyvek és szótárak.

Múlt héten sajnos nem nyertem meg a Krumlihéj pitét, no de sebaj sok remek könyv vár még kisorsolásra. Aki szeret könyvet nyerni, csatlakozzon!

#olvasás

Text Én és az olvasás - kezdetek

Először is arról kell pár szót ejtenem, hogy miért ez a neki buzdulás, miért írok arról, hogyan olvasok. Andiamo megszervezte, és elkezdődött az Olvasás 7 hete című esemény, aminek lényege, hogy a résztvevők minden héten adott témában (de mindig könyvekhez és olvasáshoz való viszonyukról) írnak, és könyveket nyerhetnek. Nem késő csatlakozni, tudnivalók itt.

Elsőként arról fogok mesélni, hogyan kezdtem el olvasni, és kiknek, milyen szerepe volt benne.

Csepelen laktunk, amikor olvasni tanultam. A konyhánk kicsi volt, a csempe feletti részen fekete apró virágmintás tapéta. Egyszer a római tál kizuhant az ablakból… A lényeg, hogy az a kis konyha fontos állomása volt a könyvekhez fűződő barátságomnak. Édesanyám főzött, én egy hokedlin ültem és felolvastam az olvasókönyvből. Ha elrontottam újra kellett kezdenem, és addig kellett olvasnom amíg nem ment hibátlanul (vagy amíg el nem készült a vacsora :). Talán szigorúnak tűnik, és talán akkoriban nem is élveztem nagyon, de azt hiszem ez a módszer sokat lendített az olvasási képességeimen, és ezzel segítette későbbi tanulmányaimat is. Kösz Anyu! Egyébként a verseket is a konyhában tanultuk (“széles vályú, kettős ága várja” - anya még le is rajzolta, csak így tudtam megjegyezni).

Az általános iskola első 3 osztályában, Csepelen nemigen jártam könyvtárba, vagy legalábbis nem emlékszem. Negyedikes koromtól a P. úti általános iskola tanulója voltam, az ottani könyvtárra nagyon is emlékszem, és a könyvtáros Zsóka nénire is. Először a Bambit, és az Édes mostohát kölcsönöztem ki. Aztán Zsóka néni gondoskodott róla, hogy komolyabb könyveket is olvassak. Biztosan tudom, hogy az ő adta a kezembe a Keresztes hadjárat farmerban című könyvet.

Kiskoromban a szünidők jelentős részét Debrecenben töltöttem a nővéremmel a keresztszüleimnél (ha igazán pontosak akarunk lenni, a nővérem keresztszüleinél, de mindig úgy tekintettem rájuk, mintha engem is ők tartottak volna a keresztvíz alá, és talán nem muszáj már most, mindennek az elején hasogatni a szőrszálat). Szóval Debrecenben volt egy jó nagy családi ház, kerttel, kutyával, macskával, csirkékkel és galambokkal, hűvös pincével, de én legjobban a fülledt padlástérben szerettem időzni. Csendes hely volt, a tető ablakoknak köszönhetően világos, a faburkolattól pedig barátságos, és tele volt régi újságokkal. Az ott talált Áller Képes Családi Lapja számok nagy kedvenceim voltak, valójában inkább nézegettem őket, mint olvastam. Ha megtetszett valami, indigóval, lemásoltam. Volt, hogy az indigót véletlenül fordítva tettem be, és az újságot összefirkáltam… Már akkor is értékesnek számítottak ezek az 1924-1927-ig tartó időszakból származó újságok, felteszem a felnőttek nem voltak felhőtlenül boldogak, amikor meglátták a balul sikerült másolás eredményét.

Esténként Margó - a keresztanyánk - felolvasott nekünk, ezt nagyon szerettük. Eleinte meséket, később olyan könyveket is, mint Az ágasvári csata. Ezt annyira kedveltem, hogy egy nyáron önállóan is elolvastam. Szintén egy nyáron, szintén Debrecenben olvastam a Winnetout a padlástérben persze, és a nővérem ajánlására, akitől később számos könyvet kaptam ajándékba.

A szüleim is olvastak, illetve a mai napig is olvasnak. Emlékszem egyszer a Széchenyi fürdőben strandoltunk, édesanyám a Jó városunk, Párizst olvasta, és ahogy a nővéremmel elszaladtunk előtte, a vizes lábainkkal összespricceltük a könyvet, és anya ránk szólt, mert a könyvet kölcsönkapta azoktól a barátaitól, akikkel a mai napig is szoktak könyveket cserélgetni. Így lehetséges például, hogy anyukám már olvasta a Tetovált lányt, én meg nem…

#könyv #könyvtár #olvasás

Text Vannak ajtók, amiket nem kellene kinyitni

Az ajtó az írónő, Szabó Magda és bejárónője, Szeredás Emerenc kapcsolatát feldolgozó regény, szép mondatokkal megírva, kedves képekkel tarkítva, többnyire szomorú emberi sorsokkal mélyítve. Életrajzi írás, emlékezés és adósság leróvás - az írónő szerint.

Engem nem érdekel, hogy igaz történet -e, vagy fikció. A könyv számomra elsősorban nem az ajtóról, nem a felvázolt eseményekről, hanem a szeretetről szól, pontosabban a szeretet egy - bár öntudatlan de - önző és szükségszerűen boldogtalanságot hozó fajtájáról.

Gondolom, nem az volt Szabó Magda szándéka, hogy Emerencet egy jószándékú, de érzelmi terrorra hajlamos, szeretetében agresszív öregasszonynak lássam, de hát ez a szép az olvasásban: mindannyian átszűrjük az olvasottakat tapasztalatainkon, társítunk és párhuzamokat vonunk, szereplőkben ráismerünk saját életünk szereplőire, ezért is mond egy igazán jó könyv mindenkinek mást. Tudom, hogy elég egyoldalú az én megközelítésem, egyszer majd talán újra olvasom, hátha akkor mást fogok meglátni benne.

Most (még?) Emerenc számos erénye mellett számomra az önzőn szeretők tipikus megtestesítője. Azt gondolom mindenki életében van legalább egy önzőn szerető személy, valaki, aki elvárásokat támaszt, jogot formál, féltékeny, valaki, aki sosem ismeri be, ha hibázik, aki képtelen az elfogadásra, saját érték- és eszmerendszerét csalhatatlannak tartja, és mindig mindet ahhoz viszonyít, akkor is, ha az mások szerint torz.

“Csináljon ezentúl amit akar. Nem tud maga szeretni, pedig hogy hittem, hogy talán mégis.” (242. oldal) - mondja Emerenc az írónőnek, és folytatja, lehülyézi, elküldi a fenébe. Megértem én miért érzett így akkor az írónő iránt, de összességében azt gondolom, éppen hogy Emerenc nem tudott igazából szeretni.

A szeretet nem más, mint egy nagyfokú elfogadás, de elfogadás helyett elvárt, elvárta, hogy az írónő megfogadja tanácsait, úgy éljen, ahogy ő gondolja, azt tartsa jónak, amit ő. Erről tanúskodik az előbb idézett beszéd előzménye is, melyben számon kéri az írónőt: “Házat sem vett, pedig hogy kértem, és milyen kincseket szántam abba magának, gyereket sem szült, pedig ígértem, felnevelem.” (241. oldal)

Az olyan emberek, aki épp úgy tudják, hogy az általuk szeretett személyeknek mi a jó, mint ahogy Emerenc tudta, mi lenne jó Szabó Magdának, azt is nagyon jól tudják, nekik maguknak mi a jó: a legszelídebb tanácsot, a legjobb indulatú javaslatot is magánéletükbe való durva beavatkozásnak tekintik és agresszíven, sőt olykor személyeskedéssel reagálnak rá.

“Emerenc kapkodta lélegzetét, mikor megfogtam a karját, hogy végre megálljon, és rám figyeljen kiabált, ne bosszantsam, ha nagyon rajtam a segítés, akkor magunkat lássam el, takarítsak, főzzek, amíg ez az átok hó így zuhog, ő nem mozdulhat el az utcáról, pihenni aztán végképp nem kíván, micsoda hülye ötlet, hogy feküdjék ágyba, … legyek szíves nem foglalkozni vele, mert unja, senkinek semmi köze ahhoz, hogy fekszik -e ő, vagy sem, vagy egyáltalán mit csinál, ő sem kérdezte meg soha tőlem, minek egy fürdőszobába annyi szépítőszer, mikor valaki olyan vén már, mint én. Feküdjék ágyba az osztálytársam meg az orvos, fel se keljen egy hitvány se, aki neki akar dirigálni.” (173.-174. oldal)

Na igen, azok akik úgy szeretnek, ahogy Emerenc, önzőn és erőszakosan, azok gyakran oktalanul vagy legalábbis az okhoz képest aránytalanul durvák a szeretett személlyel, a másik fél szempontjait meg sem próbálják megérteni, hiszik, hogy nekik és csak nekik van igazuk mindenben, és hogy joguk van legorombítani a másikat, ha úgy érzik, megsértették őket.

Az Emerenchez hasonló emberek saját hibáikat nemigen látják be, nyíltan nem kérnek bocsánatot, tartózkodnak attól, hogy beismerjék: a másik jogosan bántódott meg, egyszerűen képtelenek konfliktust kezelni, rendszeresen söprögetnek, mindet be a szőnyeg alá.

“Emerenc jött át, akit ezen a kínos estén igazán nem kívántam viszontlátni. Mostanra nyilván már lehiggadt - gondoltam -, és elnézést kér. Ám Emerenc be sem nézett, be sem szólt, hallottam a konyhában ügyködik valamivel, rövidesen csattant a zár, el is ment. Mikor a férjem megjött, és kiszaladtam szokott vacsoránkért, a két pohár kefirért, egy hidegtálat leltem a jégen, rózsapiros csirkemelleket, melyeket valaki előbb szeletekre metélt, majd újból összeállított, olyan szakértelemmel, mint egy sebész. Másnap, hogy megköszöntem Emerencnek engesztelő lakomáját, és visszanyújtottam neki a tisztára mosott edényt, nemcsak nem mondta azt, hogy szívesen, váljék egészségükre, de letagadta a csirkét tálastul, az edényt se fogadta vissza, megvan ma is.”

Az ilyen emberek, akkor érzik jól magukat, ha a szeretett ember rájuk van utalva, ha ők segíthetnek szegény szerencsétlen barátjukon, rokonukon. Ha az a barát vagy rokon erős, magabiztos, sikeres, vagy csak jól elvan támogatás nélkül, netán nem teljesíti az elvárásokat, akkor a könyv szerint Emerenc közömbös lenne, tapasztalataim szerint, ilyen esetben az önzőn szeretők korábbi pártfogoltjuk ellen fordulnak.

“A férjem meg is fogalmazta egyszer, nekünk folyton haldokolnunk kellene, vagy alámerülni feneketlen vízbe, hogy kihúzhasson, Emerenc akkor volna nyugodt és elégedett, de ha egyszer igazi tartós sikerünk, vagy viszonylagos biztonságunk lenne az életben, elvesztené az érdeklődését, mihelyt nem segíthet, nem érzi a létjogosultságát.”

És még két fontos ismertető jel, amiről az önzőn szeretők beazonosíthatóak:
1. kizárólagosságot akarnak, nem kívánnak osztozni, képtelenek megérteni a szerepüket a szeretet személy életében “…nekem senki sem kell, aki nem tökéletesen az enyém…” - mondja Emerenc; “Emerenc állta a kikötést, hogy aki őt szereti, annak ő legyen az élete főszereplője…”- írja Szabó Magda
2. nem vállalják fel, nem mutatják ki érzéseiket, sőt rendszerint durvasággal leplezik azokat “…maga se játssza itt nekem, hogy maga az én meg nem született gyermekem. … nem vagyok én sem a halott anyja, sem a dajkája, sem a kispajtása. Hagyjon engem békében.” - mondja Emerenc az írónőnek. Aztán később kiderül az ezermesterné szavaiból, Emerenc úgy hívta az írónőt “a lány”…

A könyv érzelmes, magával ragadó, remek olvasmány. És számomra az sugallja: jó, ha tudja az ember, kik az önzőn szeretők az életében, és jó, ha féken tartja őket, mert az önzőn szeretőknek van ajtaja, olyan ajtaja, amiről jobb nem tudni, mi van mögötte.