Esztergomb

Először is arról kell pár szót ejtenem, hogy miért ez a neki buzdulás, miért írok arról, hogyan olvasok. Andiamo megszervezte, és elkezdődött az Olvasás 7 hete című esemény, aminek lényege, hogy a résztvevők minden héten adott témában (de mindig könyvekhez és olvasáshoz való viszonyukról) írnak, és könyveket nyerhetnek. Nem késő csatlakozni, tudnivalók itt.

Elsőként arról fogok mesélni, hogyan kezdtem el olvasni, és kiknek, milyen szerepe volt benne. 
  
Csepelen laktunk, amikor olvasni tanultam. A konyhánk kicsi volt, a csempe feletti részen fekete apró virágmintás tapéta. Egyszer a római tál kizuhant az ablakból… A lényeg, hogy az a kis konyha fontos állomása volt a könyvekhez fűződő barátságomnak. Édesanyám főzött, én egy hokedlin ültem és felolvastam az olvasókönyvből. Ha elrontottam újra kellett kezdenem, és addig kellett olvasnom amíg nem ment hibátlanul (vagy amíg el nem készült a vacsora :). Talán szigorúnak tűnik, és talán akkoriban nem is élveztem nagyon, de azt hiszem ez a módszer sokat lendített az olvasási képességeimen, és ezzel segítette későbbi tanulmányaimat is. Kösz Anyu! Egyébként a verseket is a konyhában tanultuk (“széles vályú, kettős ága várja” - anya még le is rajzolta, csak így tudtam megjegyezni). 

Az általános iskola első 3 osztályában, Csepelen nemigen jártam könyvtárba, vagy legalábbis nem emlékszem. Negyedikes koromtól a P. úti általános iskola tanulója voltam, az ottani könyvtárra nagyon is emlékszem, és a könyvtáros Zsóka nénire is. Először a Bambit, és az Édes mostohát kölcsönöztem ki. Aztán Zsóka néni gondoskodott róla, hogy komolyabb könyveket is olvassak. Biztosan tudom, hogy az ő adta a kezembe a Keresztes hadjárat farmerban című könyvet.

Kiskoromban a szünidők jelentős részét Debrecenben töltöttem a nővéremmel a keresztszüleimnél (ha igazán pontosak akarunk lenni, a nővérem keresztszüleinél, de mindig úgy tekintettem rájuk, mintha engem is ők tartottak volna a keresztvíz alá, és talán nem muszáj már most, mindennek az elején hasogatni a szőrszálat). Szóval Debrecenben volt egy jó nagy családi ház, kerttel, kutyával, macskával, csirkékkel és galambokkal, hűvös pincével, de én legjobban a fülledt padlástérben szerettem időzni. Csendes hely volt, a tető ablakoknak köszönhetően világos, a faburkolattól pedig barátságos, és tele volt régi újságokkal. Az ott talált Áller Képes Családi Lapja számok nagy kedvenceim voltak, valójában inkább nézegettem őket, mint olvastam. Ha megtetszett valami, indigóval, lemásoltam. Volt, hogy az indigót véletlenül fordítva tettem be, és az újságot összefirkáltam… Már akkor is értékesnek számítottak ezek az 1924-1927-ig tartó időszakból származó újságok, felteszem a felnőttek nem voltak felhőtlenül boldogak, amikor meglátták a balul sikerült másolás eredményét.

Esténként Margó - a keresztanyánk - felolvasott nekünk, ezt nagyon szerettük. Eleinte meséket, később olyan könyveket is, mint Az ágasvári csata. Ezt annyira kedveltem, hogy egy nyáron önállóan is elolvastam. Szintén egy nyáron, szintén Debrecenben olvastam a Winnetout a padlástérben persze, és a nővérem ajánlására, akitől később számos könyvet kaptam ajándékba.

A szüleim is olvastak, illetve a mai napig is olvasnak. Emlékszem egyszer a Széchenyi fürdőben strandoltunk, édesanyám a Jó városunk, Párizst olvasta, és ahogy a nővéremmel elszaladtunk előtte, a vizes lábainkkal összespricceltük a könyvet, és anya ránk szólt, mert a könyvet kölcsönkapta azoktól a barátaitól, akikkel a mai napig is szoktak könyveket cserélgetni. Így lehetséges például, hogy anyukám már olvasta a Tetovált lányt, én meg nem…